Öt óra tizenkettő perc

Van, hogy valami történik az objektív előtt amit nem tudunk megmagyarázni és megismételni sem. Valami időtlen pillanat megfagy akkor és az örökkévalóságig tart. Nem tudom mikor gondoltam ezt először, de újra és újra felismertem ezeket a pillanatokat és később már tudatosan kezdtem keresni. Amikor ez a fotó készült újfent szembesültem a dologgal és talán azért is kedves számomra mert Ancsa a modell mint oly sokszor már ezelőtt. Egyébként tudni kell még annyit, hogy nagyapám régi Zenitjéről csavartam le az obit pontosan egy Helios 2/58-at. Azóta is szeretek vele lőni, valamit tud ez a régi vas amit talán nem is a gyárban tettek bele..